Paparázó - az apablog

Paparázó - az apablog

Táncsics börtöne

2010. március 13. - Lábszár Ervin

  Van abban valami megindító, ahogy a gyerekek megpróbálják az eddig felépített fogalmi rendszerükbe beilleszteni az újonnan hallott történeteket. A ki kicsoda, illetve hogy volt kérdéskörét ezúttal az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kapcsán bontogattuk egy szokásosnál hosszabbra nyúlt vacsora keretében, a konyhaasztal mellett.
 

  A kereskedelmi média szorítását még sohasem éreztem olyan erősnek, mint amikor a minap, ismeretterjesztő jelleggel sorra vettük a márciusi ifjak 12 pontját. Röviden kitérve a 12. pontra Unió (Erdéllyel) épp azt ecseteltem, miféle értelmezhetetlen baromság volt, hogy a szocializmusban simán Unió-ként, minden további magyarázat nélkül említették az utolsó követelést. Láthatóan nem nagyon érdekelt fejtegetésem rajtam kívül senkit, de azért D. alibi visszacsatolásként feltett egy pontosító kérdést, nevesül, hogy mi az az unió RTL. Legközelebb az elszakított nemzettest jelentőségéről fogom megtartani a (konyhai) székfoglalómat.


  Ám aki most azt hiszi, hogy szörnyű gyermekszáj sorozatunk legalább 1848-as szabadságharc kapcsán ezzel megszakad, az keserűen csalódni fog. Ugyanis a húgánál nagyságrendekkel képzettebb A. gyerek simán bedobta, hogy ugye Táncsics börtöne megnyílt. A későbbi elemzés során vált csak világossá, hogy ez az ízig-vérig polgári miliőbe született gyermek úgy gondolta, hogy volt egy Táncsics nevű, börtön bizniszben utazó vállalkozó, aki épp március idusán jutott el arra a pontra, hogy megnyithat első szolgáltató háza (vö. Náncsi néni vendéglője vagy a dunakeszi Auchan). Az üzleti szemlélet magva – bárki is hintette el – A. gyerek eszének kiskertjében jó talajra hullt.

A bejegyzés trackback címe:

https://paparazo.blog.hu/api/trackback/id/tr31828023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Percipán · http://magnasfertaly.blogspot.com 2010.03.14. 07:09:49

Édesek! Nálunk Petőfi halálának oka az volt, hogy "beesett a csatába". :-)

Bubuluc apuka 2010.03.14. 12:37:23

Nálunk Buftut egyelőre nem sikerült rávennünk, hogy engedje, hogy kitűzzünk rá egy kokárdát. Elképesztően zavarja, hogy a ziherejsztűtől lukas lesz a kabátja, márpedig ő rendes kislányként elvileg nagyon vigyáz a ruháira. Lehet, hogy mégis kérek egy apasági vizsgálatot.
süti beállítások módosítása