Mostanában egyéb - amúgy nem túl érdekfeszítő - elfoglaltságaink miatt némileg hanyagoltuk a Paparázó blogot, persze ez nem azt jelenti, hogy Buftut és Pöpöt egy hónapra intézetbe adtuk volna. Közös életünk továbbra is folyt.

  Az egyik esős vasárnap délután például elvittük Buftut a Természettudományi Múzeumba. Az ötlet onnan jött, hogy láttunk egy plakátot, ami az itteni, Hatlábúak birodalma című kiállítást hirdette. Mivel Buftu rajong a férgekért, különösen a Bogyó és Babóca nevűekért, gondoltuk, megmutatjuk neki, milyenek is valójában. S ha már ott voltunk, megnéztük a múzeum többi kiállítását is.

  Természettudományi múzeumot létesíteni nem feltétlenül a legjobb ötlet, mert a téma meglehetősen korlátozza a lehetőségeket: ki lehet állítani döglött állatokat és köveket, ezeken kívül viszont más nemigen illeszkedik a profilba.

  A Ludovika helyét elfoglaló Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai tulajdonképpen a maximumot hozták ki az anyagból. Ha valaki szeretne levágott vízilófejet, bálnacsontvázat vagy műanyag mamutot látni, akkor mindenképpen itt a helye - néhol még az interaktivitás nyomait is felfedezhetjük a tárlók körül. Buftu mindenesetre kifejezetten élvezte a dolgot, különösen a kapcsolgatható lámpákat. Egyedül a Noé bárkája nevű részlegben félt, ahol a hangszóróból majomhuhogás szólt.

  A Hatlábúak birodalma kiállítás sem rossz, bár se Bogyót, se Babócát nem láttunk, csak egy csomó óriási plasztikízeltlábút, nagy mennyiségű gombostűre tűzött lepkét, meg egy kupac modellezett szart, amelyen halott ganajtúrók görgették galacsinjaikat. Buftunak, mivel mostanában kezd előjönni belőle a liba, a bogarakból készült ékszerek tetszettek a legjobban.

  A legnagyobb sikere persze az életet mint olyat képviselő egyetlen helyiségnek, a tengerfeneket bemutató résznek volt, ahol az akváriumokban nem teljesen döglött halak úszkáltak. Ilyet Buftu ritkán lát, mivel amióta kiskorában a Papa kisírt magának egy akváriumot, majd vett bele egy csomó ragadozó és nem ragadozó halat, s az előbbiek felfalták az utóbbiakat, majd egy idő után éhen döglöttek, mert több halat nem adtunk nekik, azóta a hal-tematika tabunak számít.

  A múzeum egyébként hatalmas, egy jó fél napot simán el lehet tölteni benne. Érdemes némileg felkészülni, mert a gyerek az olyan, hogy mindenről megkérdezi, hogy ezmez?, és egy idő után kínos mindenre azt hazudni, hogy az egy böböböm-állat. Egyedül a 2400 forintos jegy riasztó kissé - ez ráadásul nem érvényes a kertbe, ahol kívülről óriási dínókat láttunk. Ennyi pénzért veszünk egy üveg jégert, és sokkal jobban elszórakoztatjuk a gyerekeket, mint húsz teremnyi állattetem. Mi legalábbis jobban érezzük magunkat, de a tapasztalatok szerint a gyerekek is.

  Néhány kép: