Buftu csak úgy falja a könyveket, és folyton mesét követel. Pöp is falja őket, mondjuk nála ez szó szerint értendő, úgyhogy ez állandó konfliktusforrás a két testvérpár között. Buftu igen korán megtanulta, hogy a könyvekre vigyázni kell, Pöpnek viszont csak nem akar a fejébe férni, hogy könyvet nem eszünk, nem tépünk, nem kenünk be egyenletesen vajjal.
Az első könyv, amelyre Buftu rákattant, alighanem a világ legjobb gyerekkönyve, pontosabban könyvsorozata. Ez pedig nem más, mint Rotraut Susanne Berner német szerző-illusztrátor négy Böngészője. 8–10 hónapos kora óta szinte mindennap előveszi, nézegeti, mutogatja, semmi jelét nem mutatja annak, hogy unná. Mostanában Pöp is kezd rászokni a böngészésre, bár őt egyelőre kizárólag a kerekded tárgyak – labda, óra, női mell –, illetve a kaják érdeklik belőle. Gyanítom, hogy az Őszi, Tavaszi, Nyári és Téli böngésző még évekig életünk része marad.
Ez nem is baj, hiszen mi az, ami egyformán örömet okoz egy-, tíz-, harminc- és hatvanéves korunkban – már azt leszámítva, hogy a fütyinkkel játszunk? Hát természetesen nagyméretű, sok szereplővel és biszbasszal teli mókás képeket bogarászni, a figurákat hús-vér ismerőseinkkel azonosítani, s keresgélni, hogy hová dugta a rajzoló a dagadt macskát vagy az alkesz hajléktalant. Az ilyen igények kielégítésére időről időre már régóta jelennek meg könyvek (Tesz-vesz város, Hová tűnt Vili?), de a pálmát mindenképpen a Naphegy Kiadó Böngészői viszik el. A négy évszaknak megfelelő négy kötetből álló sorozat remek kikapcsolódást nyújt nemcsak a gyermekeknek, hanem kiégett és cinikus szüleiknek is. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy van egy ötödik kötet is, az Éjszakai böngésző, ez azonban egyrészt tök sötét, másrészt a szereplők többsége alszik benne, így csak az igazi rajongóknak ajánlható.
A Böngészőkben a kísérő szöveg nélküli rajzok egy hangulatos kisváros életét mutatják be az esztendő különböző időszakaiban. Az teszi különlegesen izgalmassá őket, hogy a visszatérő szereplők révén a képekben számtalan kisebb történet és mesekezdemény van elrejtve. Az egyik kötet egyik oldalán áldott állapotban feltűnő hölgy egy másik kötetben már babakocsit tologat; a téltől épülő óvoda a következő őszre megnyitja kapuit; egy papagáj megszökik, körberepüli a várost, majd megkerül; egy apáca pedig különös vonzalmat érez a pingvinek iránt, aminek ki tudja, mi a kifutása…. És így tovább. A képeken rejlő mesék száma gyakorlatilag végtelen, csak győzzük képzelőerővel; és tán a csemetéknek is jót tesz, ha a szülők mozgatják meg fantáziájukat, s nem imbecillis gyerekkönyvírók kínrímeit olvassuk fel nekik.
A kiváló minőségű, gyerek- és atomtámadás-álló könyveknek persze megkérik az árát, a mindössze hét-hét kétoldalas rajzot tartalmazó böngészők darabja 2490 HUF, ráadásul a nigériai heroinmaffia módszereit követve már terítik a piacon a memóriajátékot, a naptárakat, a miniböngészőket és egyéb költséges kapcsolódó izéket is. A kötetek birtoklásáért tehát jó néhány sörjégerről le kell mondanunk, de hát végül is néha a gyereket is szórakoztatnunk kell.
A befektetés mindenképp megéri: porontyunk összességében több száz vagy ezer órás tartalmas szórakozásáról gondoskodhatunk, s a könyvekből egy csomót tanul is. És nem kell félni, a könyvekben egyáltalán nem szerepel se Csipke Józsika, a meleg királyfi, se Büdi, a szőrös hónaljú szar.
Egyszóval, a Téli, Tavaszi, Nyári és Őszi böngésző kötelező olvasmány. Vagy böngészmény. Vagy nézegetvény, vagy mi a franc. Mindegy, vegyük meg, és forgassuk egészséggel!
Addig se a fütyinkkel játszunk.
(Rotraut Susanne Berner: Téli böngésző, Tavaszi böngésző, Nyári böngésző, Őszi böngésző. Naphegy Kiadó, 2006-2007, 2490 ft/kötet)