Na gyerekek, most mesélni fogok. Hogy mit? Hát mondjuk a Papát és a hétfejű sárkányt. Már néhányszor elmeséltem, de én nagyon szeretem, nektek meg úgyis mindegy. Pöp, légyszíves ne egyél szemetet!

  A Kisvakondot nem kell bemutatni, úgyhogy inkább nem is tesszük. Az biztos, hogy kisgyerekek számára az egyik legjobb rajzfilm, de az is, hogy a szerző-rajzoló időnként valami nagyon durva anyagot tolt a nagy csehszlovák éjszakában.

  Az alábbi epizód az egyik kedvencünk. Ebben a nyúlfiú udvarol egy parókás lánynyúlnak, de az eleinte picsáskodik és szívatja, így a kapcsolatnak majdnem vége is szakad. Aztán a Kisvakond közreműködésével beszerzett csokor virágért a csaj mégiscsak odaadja magát. A dugást konkrétan nem mutatják, de sejthető, hogy a nagy puszilkodásban mi történeik alul. Aztán ahogy ez lenni szokott, a csaj terhes lesz, a szerencsétlen nyúlfickó meg bezsong, talicskával hordja haza az ajándékokat. Végül sor kerül a szülésre, amit a vakond vezet le mindenféle fogók és egyéb szerszámok segítségével. A vége happy end, de hogy szegény fickó hogy fog három gyereket felnevelni egy ilyen hülye liba feleséggel, az nem derül ki.

  Buftu csak úgy falja a könyveket, és folyton mesét követel. Pöp is falja őket, mondjuk nála ez szó szerint értendő, úgyhogy ez állandó konfliktusforrás a két testvérpár között. Buftu igen korán megtanulta, hogy a könyvekre vigyázni kell, Pöpnek viszont csak nem akar a fejébe férni, hogy könyvet nem eszünk, nem tépünk, nem kenünk be egyenletesen vajjal.

Angolul beszélni alap, olyan evidencia ma már, mint a zsebkendőbe köhögj, tüsszents, meg a cipőkötés (nagycsoportban). A polgári lét alakformáló törekvéseinek fontos stációi, melyekhez azonban olyan nem kívánatos dolgok is tapadtak anno, mint a gimnáziumi cigarettázás, imponálás ordenáré viccekkel, meg az orosz érettségi.
A hidegháború idején szocializálódott apuka a csurkapistai se nem jobb, se nem bal elv alapján nem csak oroszul, angolul sem tanult meg, így legnagyobb gyermeke nyelvi korrepetálását könnyed karmozdulattal utalja anyuka hatáskörébe. Így felszabaduló idejében pedig igen magas szintű német nyelvtudásával menőzik, nyelveket korukból adódóan nem tanuló kisebb csemetéi előtt. G. gyereknél először lerakja az alapokat: der, die, das.

 Azt hiszem minden apuka életében meghatározó élmény, amikor gyermeke először óvodába megy. Meg kell tanulnunk, hogy itt nem a munka – tömegközlekedés – család és barátok megszokott inerciarendszerében zajlik a társas érintkezés. Igen, ez egy más világ. Kezdő óvodás apukák óvodai nyelv- és illemtankönyve következik most:

  Bubuluc Pöp másfél éves kisfiú. Pontosabban már nem olyan kicsi, legalábbis mindent megtesz, hogy méretben és izomerőben behozza a nála két évvel idősebb Buftut.

  Pöp igazi férfi: lényegében csak a női mell (főleg az anyjáé, de néha másokét is megpróbálja megfogdosni), az evés és a rosszalkodás érdekli, ezek viszont nagyon. Pöp bármit megeszik, de kedvencei a különféle szalonnák, kolbászok, sült húsok és persze az édességek. Órákon át képes jóízűen falatozni, ezért ha nincs időnk vele foglalkozni, gyakran kiteszünk elé egy nagy tál húst, s azzal jó ideig elvan.

  Beszélni egy árva szót sem tud (azon kívül, hogy bábá, güjigüju és tá), de nincs is szüksége rá: ha akar valamit, odamegy, és elveszi, legyen szó kalapácsról, tortáról vagy fényképezőgépről. Ha valami magasan van, odatol egy széket, onnan felmászik az asztalra, ott feláll egy lábos tetejére, és lerántja. Kedvenc tartózkodási helye egyébként azt ebédlőasztal teteje: ott mindig talál valami kaját, morzsát, maradékot, emellett jól beláthatja a terepet.

  Pöp különösen nagy érdeklődést mutat a drága és/vagy veszélyes dolgok iránt: rajong a konnektorokért, lefolyótisztítókért, laptopokért, számítógépekért, CD-lejátszókért, telefonokért és mindenért, amit egy mozdulattal tönkretehet, a lehető legnagyobb károkat okozva. Természetesen mindig ott akar lenni, ahol épen nem szabad – megállítani pedig nem lehet.

  Pöp az a fajta ember, aki a formabedobálós játékoknál magasról tesz rá, hogy a kör alakú lyukba a kör alakú forma való: simán beerőlteti, bekalapálja, beveri a kockát is bárhová, tehát a saját szempontjából tulajdonképpen igaza van. A játékai persze nem élnek túl sokáig, de Pöp nem is ragaszkodik ahhoz, hogy játékokkal játsszon; sőt, őt alapvetően a papa és a mama használati tárgyai érdeklik, nem holmi piros meg kék izék.

  Buftu és Pöp alapvetően jól kijönnek egymással. Érdeklődési körük teljesen különböző, és a természetük is tök ellentétes. Néha persze egy-egy markolóalkatrész kapcsán – amit Pöp szétszedni akar, Buftu pedig a hajába tenni csatként – kitör a családon belüli erőszak, ilyenkor Pöp ököllel támad, Buftu pedig sunyi lányos módon karmol, kapar, huzigál és bökdös. Az erőviszonyok egyelőre kiegyenlítettek, de Pöp növekedése alapján legfeljebb fél év múlva szegény Buftu élete egész hátralevő részére hátrányba kerül. Mondjuk is neki, hogy addig verje Pöpöt, amíg megteheti.
 

Kövér Lajos elárasztaná Békés megyét - olvasható a hír az óbudai kövér László honlapján.

Nocsak, nocsak. Kövér Lajosról egyébként már sokat olvastam kislányomnak, mivel megkaptuk a Kövér Lajos színrelép című mesekönyvet. Mindenkinek csak ajánlani tudom Lackfi János kötetét. Hogy ki is Kövér Lajos? Nos a szerző honlapján ez olvasható róla:

Volt egyszer egy kövér ember. Úgy is hívták: Kövér Lajos. Roppant étvágyú ember volt ez a Lajos. Ha elment a közértbe, mindig öt kiló kenyeret vett, és abból két veknit el is rágcsált hazafelé. És ha elment a közértbe, mindig öt rúd párizsit vett, és abból kettőt el is majszolt hazafelé. És ha elment a közértbe, mindig öt liter tejet vett, és abból kettőt el is kortyolt hazafelé.

Ez a Kövér Lajos olyan kövér ember volt, hogy akkora karosszék kellett neki, mint egy hajó. És olyan kövér, hogy akkora ágyban fért csak el, mint egy repülő. És olyan kövér, hogy nem ehetett kisebb asztalról, mint egy ház. Mert ha annál kisebb és gyengébb asztalról evett, hát elég volt rákönyökölnie, és reccs!, az asztallábak elroppantak, mint a hurkapálcikák.

Lackfi kiváló stílusának köszönhetően nem csak a purdéknak öröm az esti "kalandregény" tolmácsolása. Lázár Ervin óta nagyjából eddig kellett várni a vicces és mégis értelmes - újító igényű mesékre. Tovább is van, merhogy megjelent a második kötet, melyet ugyan még nem vizsgáltunk, de reméljük, hogy kiderülhet belőle, hogy mit tud Kövér Lajos aranykeze. Békés megyét árasztani biztos nem.

  Buftu három és féléves kislány. Természetesen ő a világ legszebb, legokosabb, legügyesebb kislánya, bár ezt a konkurens apukák nyilván vitatják.

  A fentiek mellett Bufturól még elmondható, hogy benne él a világon a legtöbb manó. A szájában fogmanók laknak, akiket csak fogmosással lehet megdögleszteni. A hajában hajkoszmanók tobzódnak, miattuk rendszeresen hajat kéne mosni, bár velük Buftu úgy van, hogy inkább kialakít valamiféle modus vivendit, csak hogy ne kelljen bevetni ellenük a samponmanókat. Ha némi erőszakos ráhatás, zsarolás és ígérgetés nyomán mégis sikerül sort keríteni egy hajmosásra, akkor papának és mamának a fürdőkád szélénél különböző hanghatások kíséretében le kell játszaniuk a hajkoszmanók és a samponmanók véres és hosszadalmas csatáját. „Most elkaplak te hajkoszmanó!”, „Majd jól megverlek, menj innen!”, „Leküldelek a csatornába!”, „Jók megkapaszkodom, és nem megyek sehova!” stb. A csata végén általában a samponmanók nyernek, de utána rögtön támadnak a hajtincs-összeragasztó manók, amelyeket egy másik csata során egy fésűvel kell legyőzni. Ez a meccs már kétesélyes; van, hogy a fésű idő előtt bedobja a törülközőmanót.

  Aztán Buftuban élnek még kéz- és lábkörömnövesztő manók is, velük különösen nehéz elbánni. Mellettük rendszeresen megjelennek a kézösszepiszkító manók, ők nem olyan veszélyesek. Éjszakánként Buftu ágyába néha felmásznak a bepisilő manók, hogy jól összepisiljék az ágyat, s reggel papa és mama azt higgye, hogy Buftu volt.

  A társas érintkezést is manók határozzák meg. Gyakran belebújik Buftuba a nemköszönő manó, ilyenkor Buftu nem hajlandó szóba állni a különböző nénikkel és bácsikkal. A nemköszönő manó szerencsére egy pofon ígéretével könnyen elkergethető, s helyére beköltözhet a köszönő manó. Ugyanakkor különösen nehéz, sőt gyakran lehetetlen legyűrni a hisztimanót, ha ez belebújuk Buftuba, akkor nincs más megoldás, mint felvenni a fülhallgatót, és csutkán hallgatni a Sepulturát. És van még nemevő manó, rendet-nem-rakó manó, nemalvó manó, papát-dolgozni-nem-hagyó manó, csokifaló manó, irigységmanó, jószívűségmanó, álommanó stb. Buftu egész jól elvan velük, papának és mamának viszont olykor komoly kihívást jelent, hogy nem egy gyereket, hanem egy komplett manóuniverzumot kell irányítaniuk.
 

  Ezennel elindul a mandiner.hu kollektív apukablogja, a Paparázó. A blogot a Mandiner törvényes gyerekekkel (is) rendelkező szerzői írják, akik napjaik jelentős részét mindenféle politikusok szidásával töltik, idejük hátralevő részében azonban Bogyó és Babócát mesélnek, óvodák/iskolák előcsarnokában várakoznak, rosszabb esetben szaros pelenkákkal szaladgálnak. És a globális hanyatlás jeleként értékelik, hogy a gyerektéma felett eluralkodtak a nők – mintha miránk, férfiakra már nem is lenne szükség.

  Mottónk: Ha a Jóisten feleséget és gyerekeket ad, akkor éppen annyi türelmet is ad hozzájuk, hogy az ember még ne darabolja fel őket.