Has

 

  Olvasgatva a kismamablogokat az embernek feltűnik, hogy a kismamákat a gyerekeiknél sokkal jobban érdekli saját hasuk és egyéb testrészeik feszessége. Ez mondjuk nem olyan nagy probléma, elvégre nők, de azért ezt a terhesség dolgot jelentősen túlparázzák.

  Az ember, amikor megházasodik, és vállalja a gyermeknemzés kockázatát, azzal is számol, hogy az asszony hamarosan kövérebb lesz, mint Moby Dick (sőt még azt is, hogy a mellein hamarosan mással kell megosztoznia). Ez bizony benne van a pakliban, de hát a terhesség elmúlik, ami meg marad belőle, annyit időközben mi is puhányodunk. Én speciel Buftu magzat korában úgy igyekeztem tompítani a problémákat, hogy magas is felszedtem tíz–tizenöt kilót; az más kérdés, hogy az asszony pár hónap alatt visszafogyott, én viszont azóta se lettem könnyebb egy dekával sem. Sőt a Pöp születése előtti hónapokban még pár kilót felszedtem. Szóval olyan szolidáris voltam, amilyen csak lehettem. És még jófejként is viselkedtem, a 38. hétben sem mondtam, hogy „Hú, de kövér vagy!”, sőt igyekeztem úgy tenni, mintha mindig is arra vágytam volna, hogy az éjszaka közepén egy hatalmas has letaszítson az ágyról.

  Ha az ember nagyjából biztos benne, hogy az ő gyereke van a nője hasában, akkor a terhesség egyáltalán nem gáz, sőt még titokban büszkék is vagyunk. A nyilvános szerelmes pocaksimogatást persze tisztességes férfiember igyekszik elkerülni, de azért egy saját gyerek kifejezetten menő, még ha furcsa elváltozásokat okoz is a csajokban.

  Szóval magával a terhességgel nincs baj. A gondok ott kezdődnek, ha ezt a nők nem tudják, és elkezdenek rinyálni. Mert egy pingvint simán el lehet viselni, de a huszonnégy órás panaszkodást nem. Higgyék el, hölgyeim, a fickójukat egy csöppet sem érdekli, hogy az elmúlt két órában 24 grammot híztak, meg hogy nem jön önökre az a szoknya, ami tegnapelőtt még jó volt, meg hogy a kedvenc pólójuk alól kikandikál a hasuk, meg hogy egy picit bedagad a bokájuk, meg hogy éjszaka horkolnak, meg hogy folyton pisilni járnak. A doktorok/védőnők szidalmai és tilalmai sem érdekelnek minket, és nem vagyunk hajlandóak párolt zöldséget enni – s ezt önöktől sem várjuk el. Nincs az a has, ami riasztóbb lenne, mint egy kétórás panaszfolyam a terhességi csíkokról.

  Szóval, hölgyeim, hízzanak meg, szüljenek nagy, kövér, egészséges gyerekeket, de a részletekkel ne zaklassanak minket. Mi meg cserébe nem meséljük el, hogy amíg önök magukat sajnálták otthon a tükör előtt, mi hogyan hányjuk össze a Tulipán vécéjét a primitív haverokkal.